„…ha sikerül átadnom embereimnek a hajózás, a tengerre szállás szeretetét, és elérnem, hogy ily módon mindenki arra az útra kerüljön, amely felé a szíve húzza, akkor hamarosan tanúja leszel, hogyan lesz mindegyik mássá, a mindegyikre külön-külön jellemző, ezerféle tulajdonság következtében. Az egyik majd vásznakat sző, a másik fényes fejszéjével fát fog döntögetni az erdőben. A harmadik szeget kovácsol, sőt valahol még olyanok is lesznek, akik a csillagokat vizsgálják, hogy megtanuljanak hajót kormányozni. De együtt mégis mind egy lesz. A hajó megalkotása nem vászonszövést, szegkovácsolást, csillagvizsgálást jelent, hanem a tenger szeretetének a felkeltését, ami egy és elemezhetetlen, és aminek a fényénél nincs már semmi sem, ami ellentmondó, csak egymásra találás a szeretetben.” Citadella

„Mindennél jobban azokat gyűlölöm, akik nincsenek. Ebfajzat, szabadnak képzeli magát, mert szabadon változtatja véleményét, árulja el hitét (és hogyan is tudnák az ilyenek, hogy árulást követnek el, hiszen önmaguk bírái?). Mert szabadon csalnak, szabadon szegnek meg esküt és tagadnak meg hitet, de elég megmutatnom nekik a vályút, ha éhesek, hogy egyszerre véleményt változtassanak.” Citadella

„De mindazokat csőcseléknek nevezem, akik más tetteiből élősködnek, kaméleonként máshoz alkalmazkodnak, szeretik azt, akitől ajándékot kapnak, élvezik a tapsot, és a tömegek tükrében ítélik meg magukat: mert az ilyeneket nem lehet megtalálni, nem zárulnak kincseikre, mint a citadella, nemzedékről nemzedékre nem adják tovább egymásnak a jelszót, hanem úgy hagyják felnőni gyermekeiket, hogy nem gyúrják őket emberré.” Citadella

Vélemény, hozzászólás?