Böjte Csaba – Nagyböjti gondolatok

Mindnyájunkban Isten csodás kincsei, a meghallgatott imákra adott válaszai rejlenek. Mint a vasérc vagy az arany a tárnák mélyén, az igazgyöngy a kagylóban a tenger fenekén, ott lapul benned, bennem a képlet, mely orvossággá válva, életet menthet, a tervrajz, melyből kígyózó út lesz, hogy testvéredhez vezesse lépteid. Benned van a béke terv, melyet, ha alázattal megfogalmazol, hangosan kimondasz, elhallgatnak a fegyverek, és mosoly költözik a gyermekek arcára.

Testvérem, Te Isten szép ajándéka, titkokat rejtő csoda vagy!

Nap mint nap oly sokan borulnak térdre, hogy Istenhez forduljanak gondjaikkal, választ kapjanak gyötrő kérdéseikre, orvosságot bajaikra, fájdalmaikra. Keresik az emberek a különféle betegségek, főképp a rák elleni orvosságot, a választ a társadalmunkat feszegető kérdésekre, a kiutat az értelmetlen háborúkból, katasztrófákból. Kérnek Istentől lelkesítő, erőt adó, szép verseket, irodalmi műalkotásokat, melyek szárnyalásra ösztönöznék a fiatalokat. Harmóniát, mely a dallamok egyetemes nyelvén új világot nyit meg előttünk, színeket, festményeket, melyek beragyogják az életünket. Szükségünk van épületekre, gyárakra, hidakra, melyek otthont, munkát jelentenek számunkra, melyek összekötnek, elvezetnek a testvéreinkhez. Imáinkban rengeteg kérést fogalmazunk meg tudatosan, de nagyon sokszor csak akaratlan felsóhajtásainkban. 

Minden ima Isten elé száll. Ő minden fohászt meghallgat. Hiszem, hogy aki a fülünket teremtette, meghallja fohászunkat és válaszait, a világunkat továbbvivő megoldásokat, a csodálatos műalkotásokat, terveket, eszméket gyermekbőrbe csomagolva, élő kisbabákként ajándékba adja nekünk. 

Mindnyájunkban Isten csodás kincsei, a meghallgatott imákra adott válaszai rejlenek. Mint a vasérc vagy az arany a tárnák mélyén, az igazgyöngy a kagylóban a tenger fenekén, ott lapul benned, bennem a képlet, mely orvossággá válva, életet menthet, a tervrajz, melyből kígyózó út lesz, hogy testvéredhez vezesse lépteid. Benned van a béke terv, melyet, ha alázattal megfogalmazol, hangosan kimondasz, elhallgatnak a fegyverek, és mosoly költözik a gyermekek arcára. 

A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább, mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett, magadba kell mélyedned, hogy felfedezd a lelkedben rejlő értékeket. Merülj el a csendben! Csodálatos érzés ott bent meghallani a verset, meglátni a festményt, a képletet, a megoldást, és szépen vázlatokat készítve, lassan világra szülni azt. A gondolat, mely nemcsak neked fontos, ott bent, bensődben kezd körvonalazódni. Még csak dereng, de te érzed, hogy belőled kikívánkozik. S mint a bányász a föld mélyében, a sötétben egyedül dolgozol, megfogod, megfogalmazod, a felszínre hozod, hogy megajándékozd vele a világot. Csodálatos érzés az igazi érték, a szellemi kincs szülőjének lenni, amely tulajdonképpen nem egyéb, mint a meghallgatott imáikra adott isteni válasz. 

Persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár is elmerülnöd önmagadban, úgysem találsz ott semmit. Azt mondja: szórakozz, légy vidám, élj a mának, magadnak, neked sem ad senki semmit ingyen! Ne hidd el neki, hazudik: Te Isten gyermeke vagy, felbontatlan levél, melyre a Teremtő az ő gyermekei iránti végtelen szeretetét írta, fogalmazta meg csodálatosan. Általad akarja tovább teremteni a világot az Isten, választ küldeni a sokakat gyötrő kérdésekre. Ne veszítsd el magad, mert válasz vagy valakiknek, sokaknak! Kicsinységed ne aggasszon, piciny ceruzaheggyel írtak remekműveket! 

Ismerd meg magadat, ne félj! Tiszta vágyaid vezetnek legszebb álmod felé, mely újból és újból visszatér, mint a téged teremtő Isten szava. Igaz, hogy sötét a tárna, az értékeket nehéz felszínre hozni, mégis ebbe az irányba indulj el! A bányászat után tüzes kohóban tisztítják az ércet. Ne félj, megéri! Bízzál alkotódban, a nagyböjti szent idő számodra is új világot nyithat! 

Alkoss! Magadból adj csodát! Hegyeket mozgató őserő van benned. Merd megtenni azt, amiért világra születtél! Add át ajándékaidat, s így a világot tovább teremtő Istennek társa leszel!

Sík Sándor – Legyen szebb a világ

Mindenfelé
málló emberi fészkek pihéi szállongnak a közönyös szélben,
földes kamrák ablakain dörömböl az éhség,
sokviharállt kemény derekak roppannak hajlani bálványok elé.
Szitokkal és imával viselős az éjszaka csendje.

Vedd, Uram, tenyeredbe őket!
Igazítsd magadhoz őket!

Azokat is,
akik megkeresztelődnek a borzalmak vizében
és jobbá lesznek.
És hála legyen,
mert jobbá lesz tőlük a világ!

Azokat is,
akik nem tudnak megkeresztelődni.
és nem tudnak felbukni a vízből:
Legyen értük is hála,
mert nélkülük jobbá lesz a világ!

Énnekem pedig
bocsásd meg, Uram, és bocsássák meg ők is,
hogy élek és kenyerem van és ruhám,
mikor annyi de annyi nálam sokkalta különb,
azt sem tudom, él-e, hal-e még.

És legyen bocsánat, amért úgy lehetett,
és legyen hála, hogy úgy lehetett,
hogy ment maradhattam máig
álságtól, képmutatástól,
magam megvetésétől.

De amely nap azt találnám gondolni, Uram,
hogy mindez a jó tőlem való,
hogy minderre méltó vagyok,
hogy másoknál különb vagyok,
amely napon megállanék
és megszűnném: nem jobbá lenni,
(mi vagyok én, és mi az én jóságom!)
de hogy akarjak jobbá lenni,
és megszűnném – nem szolgálni neked,
(ki vagyok én, és mi az én szolgálatom!)
de hogy igyekezzem szolgálni neked és nekik,
hogy jobb legyen általam a világ:
aznap, Uram, végy el tőlem mindent
s űzz el testvéreim közé
meztelenül az éjszakába.

De addig, Uram,
addig hadd fogjam a kezed,
addig hadd éljek és sürögjek napod alatt,
napszámod verejtékében.

Ám ha úgy lenne mégis,
hogy amolyannak bizonyulnék szemed előtt
és vissza kellene venned mindent, amit adtál,
legyen akkor is hála,
mert nélkülem jobb lesz a világ.

Sík Sándor: Az acélember

(Ének a sürgönypóznáról)

Áll, egyenesen, egymagán
Az acélember a hegy homlokán.

Széttárva karcsú, hosszú karjai,
A kábelek kígyóit tartani.

Nem görnyedez és nem erőlködik:
Áll és feszül és hordja terheit.

De hűvös feje túl a drótokon
Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

Lát, embereket és országokat,
Bolond és keserű látásokat:

Az éhes ember néma ráncait,
Dokkok penészes árusáncait,
Országhatárok inga-táncait,

És hall, hazug és gyilkos hangokat:
Borhősöket, barátokat, bankokat,
És népgyűléseket és tankokat.

Az eszme önmagára-lázadását,
A forradalmak bárgyú körfutását,
Az őrülések örök újulását.

A földgömb reng és ég a szemhatár.
Az acélember néz és konstatál.

Áll és szótalan ég felé feszül:
Hordja a kábelt rendületlenül.

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán
Ráül terhével a szörnyű magány,

S a látomások emlékeitől
Dereka már-már megroppanni dől:

Ilyenkor elég egy szempillanás:
A szomszéd hegyen másik óriás,

A harmadik ormon a harmadik
Hordozza látomása titkait.

Egy pillanat, egy közös rezzenés:
A három acélember összenéz.

Testvér – mondja az acélpillanat –
Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.

Advent: A várakozás megszentelése…

Advent: a várakozás megszentelése.

Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy “meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és “jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi “meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)

A KERESZT MENNYEI ÚTJA AZ ARSI SZENT PLÉBÁNOS, VIANNEY SZENT JÁNOS (1786-1859) KATEKÉZISE /Részletek /

Akár akarja valaki, akár nem, szenvednie kell. Vannak emberek, akik úgy szenvednek, mint a jó lator, és vannak, akik úgy, mint a rossz. Mindketten ugyanazt szenvedték el, de az egyik képes volt a szenvedését hasznossá tenni: szenvedését vezeklésként vette magára. És miközben a megfeszített Üdvözítő felé fordult, Annak szájából e vigasztaló szavakat kapta: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” A másik azonban panaszokat, átkokat és Istent gyalázó szitkokat kiabált, és a legrettenetesebb kétségbeesésben halt meg.
A szenvedésnek két fajtája van: szenvedés szeretettel és szenvedés szeretet nélkül. A szentek mivel hogy szerettek, teljes türelemmel, örömmel és állhatatosan szenvedtek. Mi ezzel szemben haraggal, kedvetlenséggel és undorral szenvedünk, mert nem szeretünk. Ha szeretnénk Istent, a keresztet is szeretnénk, vágynánk rá és örömünket találnánk benne. Örülnénk annak, hogy Az iránti szeretetből, aki érettünk oly sokat akart szenvedni, mi is szenvedhetünk. Miért is panaszkodunk? Ah, szegény pogányok, ők nem olyan szerencsések, hogy Istent és az Ő végtelen tökéletességét ismerjék, mégis ugyanazt a keresztet hordozzák, mint mi, holott nekik nincs meg ehhez a vigasztalásuk.

Istentől elszenvedett elutasítás

“Kaint felbőszítette áldozatának visszautasítása. Haragja rányomta bélyegét szívére és arcára. Isten személyesen szólt Kainhoz, és feltette neki a kérdést: “Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.” (Ter.4,6-7). A Biblia itt használja először a “bűn” szót. Ádám és Éva már korábban is követett el bűnt: “Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róm.5,12).

Isten megmondta Kainnak, hogy az életében lévő bűn miatt nem fogadta el áldozatát, és ha ő nem uralkodik azon, akkor majd az fog uralkodni őrajta. Isten ma is úgy tesz, mint akkor. Elsősorban nem a felkínált ajándék érdekli Őt, hanem belenéz annak a szívébe, aki az ajándékot viszi. Nem tudjuk Istent megvesztegetni, nem adhatunk “borravalót” Jézusnak. Nem volt semmi rossz a föld gyümölcsével, amit Kain felajánlott, de probléma volt annak az embernek a szívével, aki az áldozatot felkínálta. Kain mélyen megsértődött, annak ellenére, hogy Isten szólt hozzá. Megsértődött testvérére, mivel Isten Ábel áldozatát elfogadta, az övét pedig visszautasította. Ez nem valami váratlan jellembeli hiányosság volt. Iskáriótes Júdáshoz hasonlóan volt egy rés az életében az ellenség munkái számára, és ez az esemény csak azt hozta a felszínre, ami már eleve ott volt. Megérintette őt a pokol parazsa, és lángra lobbantotta benne az irigység keserű szenvedélyét. “Ki állhatna meg az irigység előtt?” – teszi fel a kérdést Salamon. Mélységes és halálos, és a “csontokban való rothadás”.

Sérelem, árulás, gyűlölet. Kain azt mondta Ábelnek, hogy járjanak egyet a mezőn. Ábel gyanútlanul elkísérte testvérét, mint korábban már olyan sokszor. Nem dicsekedett azzal, hogy Isten elfogadta tőle a bárányt. Tudta, hogy valami baj van Kainnal, aki képtelen volt véka alá rejteni elégedetlenségét. Kain hirtelen megállt, és égő haragjában megölte Ábelt. Az első gyilkosság… az első holttest a Föld nevű bolygón. Ez lett a hűtlenség végeredménye. Ábel a barátja… a testvére volt.”

 

Forrás: http://mek.oszk.hu/00100/00173/00173.htm

SZINTE AZ EGÉSZ SÁTÁNI KULTÚRHARC A SZEXUALITÁSRA ALAPUL

Szinte az egész sátáni kultúrharc a szexualitásra összpontosul: abortusz, fogamzásgátlás, házasságtörés, pornográfia, promiszkuitás, szexuális nevelés, (gender-elmélet), válás, homoszexualitás, méhen kívüli megtermékenyítés, őssejteken való kísérletezés – mind ezek összefüggenek a szexualitással.

Amikor Peter Kreeft filozófus e megfigyelését az első alkalommal hallottam, Boldog Jacinta Marto jutott az eszembe, a legfiatalabb fatimai látnok. Tőle ered ugyanis a következő megállapítás: „Több ember kerül a pokolba a test bűnei miatt, mint bármely más okból.” 

De miért? II. János Pál pápa a test teológiájáról szóló értekezésében azt írta, hogy a férfi és nő egyesülése a házasságban a trinitárius kapcsolat eredeti képe, mely az emberiségbe beleivódott. Ezen kívül a házasság Krisztus Egyházához fűződő kapcsolatának kulcsfontosságú képe.

Nos, nem logikus-e a csúcs intelligenciával bíró sátántól, hogyha az emberiséget a mennytől és Krisztustól el akarja vezetni, akkor az emberek lelkületéből elsőnek a trinitárius kapcsolatot, a legfontosabb képmást, Krisztusnak az Egyházához való viszonyát próbálja meghamisítani. Ezért ahhoz, hogy az embereket Krisztus számára visszanyerjük, nekünk is erre a színtérre kell igyekezeteinket összpontosítanunk. De hol veszítettük el a kommunikációban a harcot? Általánosságban ott, ahol azt hittük, hogy az uralkodó szemlélet elcsitítására okosabb vagy kényelmesebb, vagy lelkipásztorilag helyesebb a hallgatás.

És mi lett ezen mulasztásokból? Vajon az Egyház hallgatása e kérdésekben a remélt kulturális békéhez vezetett? Nem! A fogamzásgátlás gátlástalan gyakorlata kikerülhetetlenül az abortusz-holokauszthoz vezetett. A szabadjára engedett erkölcstelenség és a tiszta pillantás megőrzésének teljes hiánya csaknem az egész világon a gátlás nélküli pornográfia-függőséget hozta meg számunkra. A méhen kívüli megtermékenyítés az embriókon végrehajtott őssejt kutatással ajándékozta meg az emberiséget. A homoszexuális viselkedés tolerálása a homo-„házassághoz”, sőt egyes országokban a vallási gyakorlat szabadságának korlátozásához vezetett. 

Ezek után az a kérdés, hogy hol foghatunk hozzá a szexualitás deformációjának felszámolásához e kulturális szökőárban? A „caritas in veritate”, az igazság iránti szeretettel kell ezt a munkát elkezdenünk. Ez Krisztus, az Ő Édesanyja és Egyháza válasza.

Mert egyáltalán nem szeretet az, ha valaki megengedi gyermekeinek, hogy illetlenül viselkedjenek. A szeretet éppen azt diktálja, hogy a szülők korrigálják és fegyelmezzék gyermekeiket. Ez az Egyházra is érvényes, mindenekelőtt a lelkipásztorokra. A lelkek ezen atyáinak legeltetniük kell a nyájat, az igazságot kell tanítsák – akármilyen nehéz és politikailag inkorrekt is ez. Ez az igaz szeretet.

Fájdalmas tudomásul venni, hogy nyilvánvalóan olyan korban élünk, melyről Szent Pál 2 Tim 4,3-ben így óvott: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák.”

De Szent Pál Timóteus püspöknek mégis szigorúan megparancsolta, hogy mindezek ellenére teljesítse szolgálatát az Evangéliumban. „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára, hirdesd az Evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2 Tim 4,1-2)

(A szerző a LifeSiteNews.com főszerkesztője. Ez a cikk a 2010. október 5. és 10. között Rómában az életért tartott V. világima-kongresszuson elhangzott előadásának részlete.)

 

Forrás: http://szeretetlang.blog.hu/2016/09/23/szinte_az_egesz_satani_kulturharc_a_szexualitasra_alapul

Mennyország – Pokol (Barsi Balázs)

“Egyetlen bűn sincs, amiért Isten kárhozattal büntetne. Le kell számolni azzal a középkori elképzeléssel, hogy Isten kétfajta örökkévalóságot teremtett: a jóknak a mennyországot, ahol minden szép és jó, a rosszaknak pedig a poklot, ami egy nagy kínzókamra, s mi egy életen át retteghetünk amiatt, hogy vajon melyikbe is fogunk kerülni. A megkeresztelt ember predesztinálva van az üdvösségre, de reális választása ennek az üdvösségnek a tudatos elutasítása, eljátszása. Isten nem teremtett poklot; az a szabad akarattal rendelkező teremtmény: az angyal és az ember szabad választása, az Isten nélküli élet folytatása egy örökkévalóságon át. A kárhozat a bűnben való tudatos és szándékos megmaradás, vagyis a bűnbánat teljes hiánya. És mivel nem tudjuk, hogy akár élete utolsó perceiben valaki megbánta-e a bűneit vagy sem, az Egyház senkiről sem állítja, hogy elkárhozott (ellenben a szentekről kijelenti, hogy biztosan üdvözültek.)

Ebben a földi életben – látszólag – ellehetünk Isten nélkül: testi-szellemi funkcióink, ösztönvilágunk, akaratunk, értelmünk és érzelmeink működnek az Isten-kérdés kikapcsolásával is (más kérdés, hogy milyen szinten!), eszünk-iszunk, nősülünk és férjhez megyünk, mint Noé napjaiban. Az örök életben azonban ez nem megy tovább, mert a túlvilág nem folytatása a földi életnek. Az a túlvilág, ami ennek a földi életnek lenne a folytatása, félelmetes és elviselhetetlen lenne, maga a pokol. (Sokan így képzelik a mennyországot, és ezért nem is kérnek belőle.) A menny minőségileg más, mint a földi fizikai-biológiai-pszichológiai élet, tökéletesen más dimenzió, mely a keresztséggel már itt a földön kezdetét veszi lelkünkben. Isten maga a túlvilágunk, mert annyira szeret minket, hogy önmagát jelölte ki az emberi élet céljául. Ez a mennyország lényege, s ha valaki ezt elutasítja itt a földön, az nem is részesülhet benne földi élete után.”
Barsi Balázs OFM